Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont csapata Dr. Veres Gábor, a Plazmafizika Osztály vezetőjének vezetésével elnyerte a következő ISFNT (International Symposium on Fusion Nuclear Technology) konferencia szervezési jogát, amely 2019 szeptember 23-27 között lesz Budapesten. Korábban fúziós technológia témájú konferencia még soha nem volt Magyarországon, fúziós plazmafizika témájú is 17 évvel ezelőtt, így ez nagy eredménynek és megtiszteltetésnek számít. A pályázatot az idei ISFNT-n kellett a csapatnak prezentálnia Kyoto-ban, Japánban, ahol a nemzetközi bizottság a magyar pályázatot találta a legjobbnak.
Dr Veres Gábor prezentálja a Wigner FK ISFNT pályázatát
A budapesti konferencia tiszteletbeli elnöke Prof. Dr. Lovász László, az MTA elnöke lesz. Dr. Veres Gábor így vélekedett arról miért is jó, hogy egy ilyen konferenciát rendezhetünk:
„Elsősorban azért, mert ez egy óriási elismerés a területen dolgozó mérnök csapatunknak, másodsorban pedig azért, mert a nemzetközi közösség lát további potenciált a velünk való együttműködésben, és a konferencia rendezési jogával – hacsak közvetve is -, de arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes velünk továbbra is együtt dolgozni.”
A Wigner FK ISFNT pályázati brosúra
A konferencián a világ minden tájáról összegyűlt, fúziós kutatással foglalkozó főleg mérnök adja elő, mutatja be a többi kutatónak/mérnöknek fúziós technológiai témájú munkáját. Az első ilyen konferenciát 1988-ban Tokióban, Japánban rendezték.