Az Energiatudományi Kutatóközpontban fogják tesztelni az első erőmű méretű fúziós reaktor egyik kulcstechnológiáját

Az Energiatudományi Kutatóközpontban fogják tesztelni az első erőmű méretű fúziós reaktor egyik kulcstechnológiáját

Magyar kutatók és vállalatok fejlesztenek ki egy biztonságvédelmi rendszert az ITER nemzetközi fúziós projekt számára. A tört jég belövő úgy lesz kialakítva, hogy gyorsan leállítsa a fúziós reakciót, mielőtt az károsíthatja a berendezés belső falát. A projekt 2,4 millió eurós – átszámítva majdnem 850 millió forintos – pályázat révén valósul meg, amelyet az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Fúziós Plazmafizika Laboratóriuma nyert el több magyar céggel együtt.

A csillagok energiatermelésének földi körülmények között történő megvalósítása immár fél évszázados vágya az emberiségnek. Az Európában jelenleg is épülő ITER berendezés jelentős lépés ezen az úton. Ebben a berendezésben a Nap közepén uralkodó hőmérsékletnél forróbbra hevített, kb. 100 millió °C-os hidrogéngáz ég el héliummá, miközben tízszer több energia keletkezik, mint amennyit az anyag fűtésére elhasználunk. A földi csillagok begyújtásához az emberiség eddigi legkomplexebb berendezését kell megépíteni és üzembe helyezni.

A beindítás mellett kritikus fontosságú a berendezés biztonságos leállítása is. A forró anyagba puskagolyó gyorsaságú, mínusz 260 °C-os hidrogénjég lövedéket, másnéven pelletet lőnek.  Ez, egy sörétes puskához hasonlóan, kis méretű jégdarabokkal szórja meg a célpontot, funkcióját tekintve, úgy mint egyfajta poroltó. Az elmúlt évtized kutatásainak eredményeképpen Budapesten épülhet meg a belövő berendezés prototípusa. Az EK kutatói a pellet előállításának, gyorsításának és törésének tesztelésével, a kilövőszerkezet mérnöki tervezésével, illetve a szükséges kísérleti és megfigyelési módszerek kifejlesztésével jelentős mértékben hozzájárulnak az ITER későbbi biztonságos üzemeltetéséhez. 

A berendezés gázrendszere a H-ION Kft, míg a kriogén tervezése a VTMT Kft hozzájárulásával valósul meg,bővítve ezzel a Wigner FK, a C3D Kft., a GEMS Kft. és a Fusion Instruments Kft. által megkezdett magyar ITER hozzájárulás értékét.

Sajtókapcsolat:

Szabolics Tamás, Energiatudományi Kutatóközpont

+36 30 388 6770

szabolics.tamas@ek-cer.hu