Lassan lezárul az a több mint 7 hónapja tartó folyamat, melynek során a magyar fúziós kutatások legnagyobb része áttelepült az Energiatudományi Kutatóközpontba (EK). Az EK-ban így létrejött a Fúziós Plazmafizika és a Fúziós Technológia Laboratórium. Az inerciális fúziós kutatások továbbra is a Wigner Fizikai Kutatóközpontban maradnak, ahol a lézeres berendezések találhatóak.
„Az Energiatudományi Kutatóközpontban több évtizedes múltra tekintenek vissza a nukleáris energetikai kutatások, így az MTA intézetek 2019-es átszervezése kapcsán, a magfúziós közösség javaslatára egyesítésre került a két terület egy kutatóközpont alatt.”
- mondta Walcz Erik az EK Fúziós Plazmafizika Laborvezető helyettese
A fizikai elköltözés ugyan még várat magára, de a munka ugyanúgy folytatódik tovább ahogy korábban, természetesen a home office okozta kihívások közepette.
A kutatók és mérnökök remélik, hogy a teljes költözési folyamat lezárulhat még az év vége előtt, hogy a 2021-es év még nagyobb lendülettel kezdődhessen az EK-ban.
Magyarországon nagyjából 50 ember foglalkozik fúziós kutatásokkal teljes munkaidőben, emellett körülbelül 10 egyetemi hallgató vesz részt a munkában. A magyarországi fúziós kutatásokat és fejlesztéseket az EK koordinálja, mely az EUROfusion konzorcium keretében a kutatások kb. 70%-át végzi.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szintén jelentős kutatásokat és mérnöki fejlesztéseket végez, valamint kulcsfontosságú oktatási tevékenységet folytat a EK-val szoros együttműködésben.
A fentiek mellett a fúziós kutatások számos magyar vállalkozásnak adnak munkát, akik különböző berendezések tervezésével és gyártásával járulnak hozzá a magyar fúziós közösség munkájához. A magyar ipar részvételének fokozására és ezen keresztül a hazai innováció elősegítésére 2019-ben létrejött a Magyar Magfúziós Technológia Platform.